Lépéselőny-A gondolkodó közösség

Az üzleti élet sikerei, mérhetetlen nagy buktatói és minden, ami mögötte van. Érdekes írások és tanácsok, ötletek, hogyan boldoguljunk a mindenki által ismert "nagybetűs életben."

Nyitva vagyunk!

Tegnap annyira kellemes csalódásban volt részem, hogy muszáj leírnom, mint pozitív példát az üzleti életben. A postán adódott dolgom, céges ügyben kellett intézkednem, és már előre osztottam-szoroztam az időmmel, mert felkészültem rá, hogy sokáig kell sorban állnom. Tovább»

A sikeres vállalkozás alapjai, avagy 50 fillérért nem lehet aranyhalat kapni,…

…és egy ingyenes cégjegyzék önmagában semmit sem ér, ha nem használja ki okosan az ember az üzleti partner keresésben! 5 tipp, hogy tud Ön is bevételt elérni egy üzleti közösség vagy cégtár segítségével.

Tovább»

Szeg és patkó – az üzleti stabilitás alapja

 

A mondás szerint egy szeget nem vertek be egy patkóba rendesen, így a patkó kilazult, a ló megbotlott, a lovasa leesett egy döntő pillanatban, így a csatát elvesztették, és a háború is elveszett. Ha nem is pontosan idéztem, a lényeget kifejezi: egy terv, egy szervezet, egy cég sikere a legapróbb részleteken múlik.

 

Tovább»

Az első lépés a sikerhez

Mit tegyen az ember, ha szeretné cégét vagy ajánlatát megismertetni a potenciális partnerekkel? Hol hirdessen? Mit kommunikáljon?
Mindezek előtt az első lépés minden bizonnyal egy megfelelő adatbázis kell, hogy legyen - egy lista olyan emberek vagy cégek elérhetőségeivel, akiknek szüksége lehet az Ön által kínált termékre, szolgáltatásra. Nevek, elérhetőségek, Önnek fontos adatok minden olyan cégről, aki várhatóan nyitott és reagálna az Ön megkeresésére - ezt tartalmazza egy igazán jó adatbázis. Pontosabban még egy valami hiányzik: engedély azoktól, akik elfogadják, hogy Ön megkeresse őket, e-mailt küldjön nekik. A törvény szerint kizárólag azokat szabad megkeresni, akik ehhez jóváhagyást adtak (úgynevezett opt-in lista).

 



A múlt visszaköszön

A múlt visszaköszön
Volt már olyan tárgyalása, amelyen úgy érezte, hogy nem ért el semmilyen azonnali eredményt – aztán jóval később ugyanazzal a partnerrel sikerült üzletet kötni? Az első benyomás többet számít, mint gondolná, és tartósabban megmarad. Ez később hozhat negatív és pozitív eredményt is – Önön múlik, hogy sül el később!

Tovább»

Will Smith, irigység és az üzlet


Az elmúlt évek egyik meghatározó filmje volt egy cégvezető, értékesítési vagy marketing szakember, vagy gazdasági döntéshozó számára is véleményem szerint a „Boldogság nyomában”. Mit tanít meg egy ember története, aki minden nehézség ellenére, amikor nem ment az eladás, és nyomorgott, akkor is a célját követte, és soha nem adta fel?

Tovább»

Üzleti kommunikáció ki, új vevő be


Hogy lehetne több a bevételem? Mit kéne tennem, hogy az üzleti partnerkeresés sikeresebb legyen? Mitől válik a marketingem, az értékesítésem hatékonnyá? Ezeknek a kérdéseknek különböző változatai nap, mint nap több millió vállalkozót foglalkoztatnak világszerte. Mi a közös nevező azokban, akik már elégedetten a bevételt számolják, és már nem fő a fentiek miatt a fejük?

 

Pontos célzás = fél siker

Először is tudják, hogy az elpazarolt lehetőségek semmire sem jók: hiába ér el egy hirdetés 100.000 embert, ha közülük valójában senki sem kíváncsi a termékemre… Ezért a profi a tervezéssel kezdi: gondosan felépíti, kiket érdemes megkeresnie, és összegyűjti azokat a csatornákat, amelyeken keresztül hatékonyan el tudja érni majd őket.

Kis pénz, nagy foci

Ezt követően megvizsgálják, a szóba jövő marketing csatornák közül melyek azok, amik ár-érték arányban tényleg megfelelnek. Nincs olcsó, vagy drága marketing és értékesítési csatorna, csak olyan, amin keresztül aránylag sok, vagy aránylag kevés valódi érdeklődőt sikerült bevonzani. Ezért egy tudatos bevételszerző kampány, vagy tevékenység alapja annak meghatározása, mennyit tudok költeni, és mit várok.
FIGYELEM! A „semmiből mindent” elv NEM MŰKÖDIK! Rengeteg vállalkozóval találkozom sajnálatos módon, akik nem szeretnének fizetni semmiért, mégis elvárják a maximális eredményt, akár szakmai tudakozót, akár cégtárat, akár üzleti közösséget használnak. Ez nem működött még sohasem, hiszen ebben az esetben az adott cégtár / üzleti közösség által befektetett energiát (azt, hogy egyáltalán létezik a csatorna) értékeli le az illető nullára. Ön mit szólna hozzá, ha ingyen akarnák dolgoztatni?

Kifelé!

Végül a lényeg: ha már megvan, kinek, hol és mit, akkor egyetlen szabály létezik: minél több kommunikáció, információ, hír megy kifelé, annál több érdeklődés érkezik majd be. Ez egyszerűen statisztikai tény: rengeteg kiáramlás kell ahhoz, hogy a szükséges mennyiségű befelé irányuló érdeklődést megszerezzük.

Már csak ezért sem működik az a gondolat, hogy válságban a marketinget kell visszafogni…

Győzni sohasem könnyű az üzletben – de megpróbálni érdemes!


Nagybátyám sikeres vállalkozó, és még kicsi voltam, amikor az irodájában járva egy karikatúrára lettem figyelmes az asztala felett. Egy nagy ragadozó madár tart a csőrében egy elrabolt kis madarat, aki a végét járja. A felirat mégis ez: „SOHA NE ADD FEL!”.

Kitartás = bevétel

Még nem találkoztam olyan topmenedzserrel vagy sikeres értékesítővel, akinek ne ugyanez lett volna az elsődleges hitvallása. Mindenki, aki az üzleti életben mozog, tudja, hogy lehetnek jobb és rosszabb időszakok, de ha kitartunk céljaink mellett, a siker nem marad el. Az értékesítésre lefordítva ez annyit tesz, hogy teljesen mindegy, milyen akadályok jönnek szembe, akik mennek tovább előre, elérik a „túlpartot”, azaz a bevétel, a profit oldalát is megkapják, nem csak a nehézségeket.

Üzleti partnerkeresés és a síelés

Amikor kezdő értékesítő voltam, kifejezetten idegesített, amikor tapasztalt kollégáim a fenti „sablon szövegekkel” jöttek nekem. Mindig arra gondoltam, nekik könnyű, ők akkor már milliókat kerestek havonta, míg én azt sem tudtam hogy fizessem ki a kocsim törlesztő részletét. Az eladás nem ment, minden marketing és értékesítési akció csak úgy tűnt, egy rosszul megválasztott szakma kínszenvedései. E közben hallgatni a sikeresektől azt, hogy „csak csináld!” – nos, nem állítom, hogy minden pillanatban barátsággal gondoltam rájuk.

Aztán rájöttem, hogy ez is olyan, mint a síelés: az üzleti partner keresés során is meg kell tanulni elesni, mielőtt az ember száguldani tudna.

Az eladás nem a szerencsén múlik

Sokáig ennek az ellenkezőjét hittem, és meg voltam róla győződve, hogy a sikeres értékesítők úgy születnek, és olyan ez a pálya, mint csigának az autósztráda túlsó oldala: egész életemben küzdhetek, mégsem érek át soha. Aztán az akkori munkahelyemen a tulajdonos elmesélte, hogy lett az akkori ügyvezetőből (aki egy egyik legzseniálisabb értékesítő, akit ismerek) sikeres eladó, és hogy mennyire nem ment neki az elején – hosszú hónapokig! Ekkor döbbentem rá: ha követem mindazt, amit a sikeresek mondanak, ha nem foglalkozom a problémákkal (úgyis lesznek), ha megtanulok „elesni” (azaz felkészülök és átélek olyan tárgyalási helyzeteket, amiktől félek), akkor előbb-utóbb „siklani fogok a pályán”, azaz képes leszek eredményeket hozni.

Az üzleti siker 3 titka

Az élet persze – mint minden happy enddel végződő tanmesében – visszaigazolta mind a rutinos rókák állításait. Pár szempontot össze is gyűjtöttem magamnak, mi vitt előre ezen az úton akár engem, akár egy-egy általam ismert igazán sikeres embert:

1.       Elkötelezettség a célok iránt: ha esett, ha fújt, a sikeres ember nem mond le arról, amiért nekiindult az útnak!

2.       Kitartás az akadályok ellenére: sokszor sokkal jobb lenne elbújni és inkább sorozatot nézni a TV-ben, vagy meginni a barátokkal egy sört. De vannak helyzetek, amikor az embernek ott kell maradnia, és végig kell csinálnia – mint pl. amikor nem megy annyira jól, akkor kell még tovább csinálni, amíg termőre nem fordul a munka!

3.       Folyamatos képzés: minden általam ismert sikeres ember vallja, hogy megállás nélkül fejleszti magát, olvas sikerkönyveket, értékesítési / cégvezetési könyveket, falja a példaképek önéletrajzait. Érdemes, mert feltölt és hasznos ötleteket raktároz el az ember, amiket a lehető legjobbkor tud előszedni!

 

Számomra ezek a vezérelvek mutatják az utat, amikor nehézségekkel kell szembenéznem. Eddig mindig sikerült megerősödve, és korábban el sem képzelt jó helyzetben kijönnöm minden üzleti kihívásból – alkalmazza Ön is sikerrel!

Feedek
Megosztás